Novák Dezső: Azt se tudom, kik játszanak a mai Fradiban
Mik ezek?
XA rendezvényen ott volt a jelenleg Tatabányán élő fia, az egykori szövetségi kapitány, Bozsik Péter, illetve felesége Beáta, valamint három unokája közül Anna. A tanintézetben hagyomány, hogy a tanév végén foci- és kézilabdatornával tisztelegnek Bozsik József előtt. Akárcsak az ötkarikás játékokon, itt is felcsendült a magyar és az olimpiai Himnusz, kéz a kézben vonultak be a csapatok, köszöntötték a díszvendégeket, meggyújtották a lángot, s repültek a galambok.
Az idén nem csak a Bozsik család tagjai látogattak el Szőnybe, ott volt Novák Dezső, aki a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként kétszer szerzett olimpiai bajnoki címet, illetve egyszer a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Négyszer volt magyar bajnok, háromszor vezette aranyéremig a Ferencváros együttesét.
Novák Dezső örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy vannak olyan iskolák, amelyek tehetséges gyerekekkel.
– A magyar fociban ez lenne a járható út, nem pedig az, hogy a külföldiek sok pénzért idejönnek, a magyar tehetségek pedig elvándorolnak – magyarázta Novák Dezső, majd hozzátette, ő bizony a mai Fradi-játékosokat nem is ismeri.
Ezúttal hat olimpia bajnok, illetve sportvezető nevét viselő iskola focicsapata rúgta a bőrt, valamint három komáromi, s környékbeli lány együttes mérte össze tudását kézilabdában. Fociban a mezőkövesdi dr. Mező Ferenc Általános Iskola gárdája bizonyult a legjobbnak, ők a budapesti Szent-Györgyi Albert-iskolát, a pesterzsébeti Hajós Alfréd-iskolát, a szőnyi Bozsik-iskolát, a budafoki Kolonics György-iskolát, valamint a szintén fővárosi Csík Ferenc-iskolát előzték meg.
A lány kézilabdázóknál a komáromi Feszty Árpád Általános Iskola végzett az élen, Horváth Miklós igazgató és testnevelő tanítványait a nagyigmándi Pápay József-iskola, valamint a Bozsik-iskola követte a sorban.
Hagyomány az is, hogy Bozsik-díjat vehetnek át a legjobban tanuló és sportoló diákok, illetve az arra rászolgáló pedagógusok.
Az idén arany fokozatú elismerést kapott Halász Tiborné. Ugyancsak a legfényesebben csillogó díjat vehetta át Potháczky Mária igazgatótól Kiss Carmen Alexandra, László Kata és László Attila. Ezüst fokozatú díjasok: Jurián Boglárka, Marton Fanni, Pokó Dóra és Szabó Donát. Bronz fokozatú: Czunyi Edina, Juhász-D. Norbert.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. nyeke 2009. június 5. 23:46
Én sem, pedig valamikor Fradi drukker voltam. Ez a Fradi már nem az a Fradi.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









