Több százan gerecsegtek az éjszakában

Mik ezek?
XA maratoni hosszúságú "Gerecsegésen" július huszonharmadikán összesen huszonhárom lemezlovas nyomta, mixelte, szkreccselte és pörgette a talpalávalót, amelyre a legkitartóbbak vasárnap reggelig tekerték. A fellépők között szerepelt számos ismert és helyi érdekeltségű DJ volt. A teljesség igénye nélkül néhányuk: Slam Jr., Matula & Goldsound, Mightyb, Bahlzack, Workidz, Shoelace, Rol Mason és még sorolhatnánk. Nem hagyhatjuk ki persze Makszim Botondot sem, aki amellett, hogy a fesztivál megálmodója, szintén népszerű DJ. Mint a fesztivál főszervezője, elmondta a kemma.hu-nak, hogy minden gördülékenyen ment, nem volt semmi gond, így mindenki zavartalanul és önfeledten szórakozhatott egy teljes éjszakán át.
A bányató mellett felállított sátor alatt fergeteges volt a hangulat. Megállás nélkül nyomta mindenki, mosolyogva álltak össze egy-egy hangulatos party-fotóra, és az egész tömeg sikítással üdvözölte kedvenceit. Ez utóbbira bizonyíték egyébként képgalériánk is.
Az egyik legnagyobb sikere Matula és Goldsound (Lölő) párosának volt, akiket fellépésük után, nekünk is sikerült elrabolnunk egy rövid beszélgetés erejéig. Jó hangulatban, közvetlenül osztották meg velünk, hogyan váltak rövid idő alatt ismertté itthon és külföldön. No meg, hogy mi történik akkor, ha egy jó DJ és egy jó hangú énekes találkozik.
- Két éve találkoztunk egy internetes portálon, akkor jött a közös munka ötlete. Azonnal tudtunk együtt dolgozni, jó barátság alakult ki közöttünk, pont ezért hosszútávra tervezünk - magyarázták egybehangzóan. Az első nagy durranás a Wonderful World című szám volt, ami hamar nagy sikert aratott nemcsak itthon, hanem külföldön is. Ehhez készült az első videoklip is.
A páros eddigi minden daláról pozitívak a visszajelzések. Ehhez persze szükség van arra a zenei múltra és tapasztalatra, amivel mindketten rendelkeznek. Matula már tizennyolc éve keveri zenéit. Elárulta, hogy gyerekkora óta az elektronikus vonalat kedveli és hallgatja.
- Mindig felkeltették az érdeklődésemet a bulikon azok a pillanatok, amikor az embert kirázza a hideg és mindenki felsikít. Megpróbálom a saját zenémbe is belevinni ezt az érzést. Maximalista vagyok, így sokszor 24 órán át, vagy még tovább tökéletesítem a dalokat. Rengeteg hangból dolgozom, amitől nem a megszokottat tudom nyújtani, hanem annál többet, valami mást. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim, így szívesen szánok rá bármennyi időt- magyarázta Matula.
Ahogy sok más téren, ebben a világban is telített a piac, és vannak buktatók is. Előfordul, hogy valakivel nem lehet együtt dolgozni, de szerencsére beszélgetőpartnereink nem ebbe a kategóriába tartoznak.
- Mi kiegészítjük egymást - vág közbe Lölő. - Én az R'n'B világából jöttem, és mindenfajta zenét szeretek. Úgy gondolom, ahhoz hogy jó zenét tudj csinálni, kell egy jó zenei ízlés. Alkotni kell, és adni valamit a közönségnek, hiszen nekik játszunk és nem magunknak. Ha nekik jó a buli, mi is jól érezzük magunkat.
Végszóként üzenetüket is megfogalmazták: Kicsit el kell rugaszkodni a megszokottól, hogy más legyen a zene. Ettől lesz érdekes.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









