KEMMA

Berki Judit szerint, az anya képes éhezni, de gyermeke szenvedését nem viseli el. Nem baj, ha bulvárosodik a pszichológus hivatása, mert így több embernek segíthetnek rájönni, hogy lelkünket is karban kell tartani.

A cikk a hirdetés után folytatódik

- Két amerikai nő ismerkedik Párizzsal. Megkérdezi az egyik: - Te, mi most jól érezzük magunkat? Mire a másik: Nem tudom, felhívnád a pszichológusunkat? Az egyik kedvenc viccem. Valós vagy csupán státusz szimbólum, hogy az amerikaiaknak saját pszichológusuk van?
- Nem gondolom, hogy mindenkinek szüksége van pszichológusra, ám egy-egy családnak hasznos lehet a segítség. Különben egy terepjáró autó is lehet státusz szimbólum és lehet használati tárgy is. Az egyéntől függ, mit miért használ. Mondok példát: a férj üvölt az asszonnyal, durva vele. A pszichológus segít megragadni a lényeget, és kiderül, nem is a feleséggel van baja, nem rá haragszik a férje, hanem a munkahelyi gondjait “csapja rá” a szerettére.
 
- Már sok embernek van orvosa, személyi edzője, dietetikusa... És lélekgyógyásza?
- Egyre több ember felismeri a változtatás szükségességét az életében, amelynek mozgatója egyelőre a szenvedés. A pszichológus támogatásával végighaladhat az önismereti folyamaton, technikákat, módszereket is tanulhat arról, hogyan ismerheti meg jobban önmagát. Például nagyon jó a naplóírás: érdekes és érdemes időnként visszaolvasni, mert eljuthatunk odáig, hogy a múltbéli hibáinkat már felismerjük, odafigyelünk rájuk, és idővel nem követjük el újra azokat.

- Van elég figyelem az emberre, önmagunkra?
- Fontos, hogy legyen, hogy rendszeresen időt és teret adjunk önmagunknak. Igyekszem én is így tenni. A tapasztalataimat írásban is át akarom adni, már elkészült az első, és számomra nagyon kedves téma: a múltról szóló kézikönyv. Sok mindenről szól: arról, hogyan lehet feldolgozni a gyermekkort, annak egy életre ható rossz emlékeit; arról, hogyan lehet levetkőzni a bűntudatot; arról, hogy a társadalmi közeg hogyan hat az egyénre, hiszen nem mondhatom, hogy a valósághoz semmi közöm, a körülöttem lévő világra én is, mint mindenki más hatással vagyok, alakíthatom azt.

- A bűntudat levetkőzéséhez lélekgyógyász vagy pap kell?
- Majdnem ugyanaz a kettő, de a pap a racionalitás térhódításával már nem jut el mindenkihez. Mindkettő tud segíteni. A pszichológus nem ad válaszokat, inkább kérdez, arra törekszik, hogy a hozzá fordulók önmagukat ismerjék meg, a saját válaszaikhoz jussanak el: a “hajuknál fogva”, magukat rángassák ki - esetleg barátok, hozzátartozók segítségével - a bajukból.

- Önnek a művelt, a gazdag, a szegény, az iskolázatlan emberekkel könnyebb?
- Minden ember más. A szegénységtudat gondokat okoz. Képzelje el: ha egy szülő éhezik, valamelyest elfogadja a helyzetét, de ha a gyermekének nem tud enni adni, az már elviselhetetlen a számára. Változtatni önbizalom, önerő és hit kell. A másik oldal: hiába gazdag és művelt valaki, ha nem hajlandó az érzelmi életével szembenézni, akkor megragadhat azon a szinten, hogy milyenre cseréljék a hároméves autót? Feladatom felrázni azt, aki eljött hozzám - együttérzéssel. Az értelmes ember racionalizál, mindent tud, de a szíve gyakran romokban hever. Nem könnyű azt elfogadni, hogy ha például a közeli hozzátartozójával nem boldogul, mert más világban szocializálódtak. Fel kell ismernie, tervei kezdeti lépéseibe ne vonja bele szeretteit, hogy ne aggályoskodjanak, mert ezzel megakadályozhatják a terv megvalósulását.

- Tényleg pesszimista nép vagyunk?
- Túlélő típus vagyunk, a jég hátán is megélünk. A „pesszimista magyar ember" a mások bajára azonnal ugrik. Segít. Gondoljon arra, hogyan fogott össze az ország az árvízkárosultakért.

- Ön Budapestről hetente kétszer jár Tatabányára: több a lelki beteg az utóbbi években?
- Két éve rendelek itt, és folyamatosan járnak hozzám, van, hogy relaxációra, stresszoldásra is.
 
- Ha valaki nem hisz önnek, elküldi? Akár keményen is, mint Csernus doktor?
- Nem, én más személyiség vagyok, de hadd védjem meg Csernus Imrét, bár nem szorul rá. Drogosokkal, alkoholistákkal dolgozott sokat, velük ő volt az egyik leghatékonyabb szakember; közöttük nem lehet püntyörögni, keménynek kell lenni az eredményességhez. Persze, én is elmondom: a problémádban ismerd fel, mi a te felelősséged! Azt tapasztalom, erővel nem lehet. Kicsit olyan ez, mint a biliárdnál: ha erővel meglököm egy másikkal, akkor messzire távolodik tőlem a golyó. A lélek működéséről is beszélek a hozzám fordulóknak. Például arról, hogy szerethetek attól még valakit, hogy a viselkedését elítélem. Egy fiúnak alkoholista volt a nagyapja és az apja. A fiú szintén minden héten ittasan ment haza, és csapkodta magát az autójával a falnak. Hozzám fordult: már gyakran taxit hív, kevésbé ítéli el az apját. A viselkedését valamennyire igen, de mellette szabadabban szereti őt, mivel az édesapja. Ez gyógyító hatású.

- Hogyan választotta hivatását? Ugye, ez nem az a kategória, hogy “már kisgyermek korom óta pszichológus akartam lenni..."
- Tizenhét éves koromtól már igen. Azt mondják pszichológus berkekben, hogy három okból választja valaki ezt a hivatást: öngyógyítás; valaki más gyógyítási vágya; elhivatottságból. Rám mindhárom igaz. Már tizenéves koromtól kezdve szerettem meghallgatni az embereket, a barátaimat. És ők szívesen beszéltek nekem a legtitkosabb dolgaikról is.

- Ők kíváncsiak voltak önre?
- Nem.

- Lelki szennyesládájuk volt?
- Valahogy így..., de most már a barátságaimban, a belső körben egyenrangú helyzeteket hozok létre, beszélgető partnerek vagyunk.

- Az egyetemen jól érezte magát?
- Persze. A csilláron is lógtak Popper Péter, Mérő László, Bányai Éva... előadásain. Tőlük szinte omlott rám a tudás.

 
- Olyan a pszichológus családtag, mint a suszter? Az ő cipője lyukas, míg másokon segít?
- Igen, a közmondásainkban nagyon sok bölcsesség, tudás rejlik. Én sem lehetek próféta a “saját hazámban”. Ahhoz, hogy jó támasz legyek, gyógyíthassak, nekem pár lépéssel előrébb kell járnom. Ha látom is apám, anyám, testvérem gondjait, előbb megkérdezem, érdekli-e őket a véleményem? Ezt kettős szerepnek nevezik. Ha rokon vagy barát kér segítséget tőlem, máshoz küldöm.

- A hétköznapokon le tudja rázni a szomorú emberi sorsokat?
- Persze, az orvos sem műt mindig, mindenhol.

 - Ha minden ember egymás mellé rakná saját gondkövét, és egy idő után döntenie kellene, melyiket venné fel, a többség újra a sajátját választaná. Igaz ez?
- Miért kellene, miért akarnánk újra elkapni a problémát? Az ember életében valójában nagyon kevés szörnyű pillanat van, csak túlgondolkodjuk magunkat, és gyakran droggal, itallal akarjuk csillapítani az elménket: legyen már egy kis nyugi!

 - Bulvárosodik a szakmájuk? Sok a “tévésztár” önök között.
- Nem baj, segíthetnek rájönni végre, hogy nem csak testünk és szellemünk, hanem lelkünk is van, amit karban kell tartani. Segíthetnek abban, hogy szabad megélni érzéseinket: a nők dühönghetnek már, így itt az ideje, hogy a férfiak is sírhassanak! Miért ne? Sokat nyernek azzal a férfiak, ha kivívják maguknak azt a jogot, hogy szabadon megélhessék a fájdalmas érzéseiket is. Hiszen az az igazán erős ember, aki nem akar mindig erősnek látszani.

- Rendőr- és romagyilkosságok: egyenesben kapott bűnügyek. Hogyan hatnak az emberekre? Félnek? Villamosszékért kiáltanak?
- Működik a félelem és a kiiktatási vágy is: vannak, akik hajlamosak azonnal halálbüntetést követelni. Ezzel ítélkezünk mások felett, pedig, mi van akkor, ha a bírálók tévednek, ha a rendszer nem működik tökéletesen, és olyan ember hal meg halálbüntetés során, aki valójában ártatlan volt abban a tettben, amiért elítélték? Mindennapos témaként említem: felháborodhatunk azon, hogyan lehet két gyerek mellett megcsalni a feleséget. Aztán alig telik el kevés idő, és ugyanebbe a helyzetbe kerülünk, mert beleszeretünk másba a párunk mellett. Egy-egy viselkedés megfigyelésével csak egy részét látjuk az egésznek. Egyébként minden emberben van állati ösztön.

- Jaj...!
- Miért, nem tudta?

- Magyarázza meg, mert így brutálisan hangzik!
- Az életösztön, az éhség diktálta szerzési ösztön, a szaporodási...

- ...értem, csak az a kérdés, hagyjuk-e uralkodni felettünk?
- Igen. Csak az ember képes értelmével az ösztönök elszabadulásának gátat szabni; csak az embernek van éntudata; csak az ember van tisztában azzal, hogy idővel meghal, megsemmisül. Mennyire nem foglalkozunk a saját és szeretteink halálának gondolatával! Itt az idő megtalálni erre a saját válaszainkat. Megkaptuk a vallások válaszait, megkaptuk a racionalitás, a tudományos világ válaszát. De mi a mi válaszunk? Az első lépés lehet, ha megfigyeljük az elmúlást a mindennapokban: egy lebontott házat, egy döglött állatot, egy elmúló kapcsolatot. Figyeljük meg érzéseinket, ízlelgessük!

- Miért ment el az egyetemről egy évre Amerikába?
- Világot látni, nyelvet tanulni akartam, közben babysitterként dolgoztam. Ma írok, olvasok, beszélek és fordítok angolból. Nem gond már.

- Miben - is - jó Amerika?
- Önbecsapás azt gondolni, hogy ott mindenki hamburgert zabáló tudattalan bunkó. A demokrácia bölcsője, és a közép- és felsőosztály nagyon magas tudatossági szintű.

- Miért jött haza?
- Itthon volt dolgom, és nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy ott lehessek az egyetemen; a szüleim is sokat támogattak benne.

- Ha van szabadideje...
- ...meditálok, futok, úszom, imádom a természetet, szeretem a barátaimat.