Esztergomi balhé - Fotók, reakciók, intézményátvétel - Frissítve!
Mik ezek?
XA pénteki válságülésen megszavazták a képviselők, hogy a közétkeztetést és közvilágítást biztosító cégek megkapják járandóságuk egy részét, így újraindulhatnak ezek a szolgáltatások, de arról is név szerint szavaztak, hogy lemondanak-e mandátumokról. A voksolás eredményeképp az együttműködni képtelen testület tagjai maradnak.
A szavazások után szünetet rendelt el a polgármester, de a testület nem tudta elhagyni a tanácstermet, annak kijáratait ugyanis az addig a Széchenyi téren tüntetők eltorlaszolták.
A "mondjatok le!" kiabálás egy idő után "bemegyünk, bemegyünk"-be csapott át, ám ekkor megérkeztek az esztergomi rendőrök.
Tétényi Éva utalt
- Ma, azaz november 25-én azért szakítottam meg a képviselő-testületi ülést, hogy még időben elutalhassam a közétkeztetést végző Hungast Kft-nek, illetve a közvilágítást biztosító Tivi Kft-nek azt az összeget, mely biztosítja, hogy az esztergomi gyermekek hétfőn meleg ebédhez jussanak, illetve, hogy a közvilágítási szolgáltatás is helyre állhasson a városban. Az utalások időben megtörténtek - tájékoztatta a Kemma.hu-t Tétényi Éva polgármester.
Kisebb "állóháború" alakult ki, de ekkor a készenléti rendőrök kiszabadították a képviselőket, akik a készenlétisek sorfala között elhagyták a polgármesteri hivatalt. A kiabálás, vita a hivatal előtt folytatódott.
A Fidesz ismét megszavazta, hogy Tétényi utalja el a tartozást a közétkeztetésre és a közvilágításra, a Polgármester inkább lincseltetne?
Ezzel a címmel adott ki sajtóközleményt a helyi Fidezs-KDNP nevében Steindl Balázs frakciüvezető.
A kommüniké az alábbiakban olvasható:
"Készenléti rendőröknek kellett kikísérnie az esztergomi képviselő-testület tagjait pénteken az ülésteremből, mert Tétényi Éva hívei, aktivistái a fizikai bántalmazástól sem riadtak vissza, miközben polgármesterük már sokadszorra megsértette az Önkormányzati törvényt az akadályoztatás bejelentésével. Ismét kiderült, hogy ez Tétényi Éva politikája.
A Fidesz- KDNP esztergomi frakciója eközben csak remélni tudja, hogy Tétényi Éva elutalja az ülésen magszavazott összegeket a szolgáltatóknak, hogy ne maradjanak éhen Esztergom gyermekei.
Érthetetlen Tétényi Éva aktivistáinak agresszív, fizikai bántalmazástól sem mentes magatartása, mivel a Fidesz-KDNP frakció a pénteki testületi ülésen a HunGast Kft. részére 27 millió, a TIVI Kft-nek pedig 38 millió forintot szavazott meg.
A képviselők továbbá határozatban kötelezték Tétényi Éva polgármestert arra, hogy utalja el péntek 14 óráig a szolgáltatóknak az elfogadott összegeket, annak érdekében, hogy Esztergom gyermekei hétfőn mindenféleképpen meleg ételhez jussanak.
Tétényi Éva ezt követően sokadszorra megsértve az önkormányzati törvény ide vonatkozó rendelkezését, akadályoztatást jelentett be.
A Fidesz- KDNP esztergomi frakciója csak bízni tud abban, hogy Tétényi Éva végre eleget téve törvényi kötelességének, átutalja a pénzt.
Az ülés végén Tétényi Éva aktivistái nem engedték ki a teremből a képviselőket, valamint a helyi televízió stábját is megtámadták, így készenléti rendőri kísérettel kellett elhagyniuk az épületet. A Tétényi Éva támogatóiból, aktivistáiból álló tüntetők közül többen próbálták fizikailag bántalmazni a városatyákat, valamint számos életveszélyes fenyegetést kaptak."
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 47 hozzászólás érkezett-
47. gazda88 2012. január 7. 14:05
Emberek mikor jön meg az eszetek?!
Az országért tenniakarókat nem fogja a zsidó kézben lévő média dicsérni. -
46. Vincze László 2011. november 28. 17:46
Ha nem igaz, hogy Tétényi Éva polgármester és Steindl Balázs előzőleg megállapodott a két vállalkozóval (étkeztető és világító), hogy megszavaztatják a képviselőkkel a kért összegeket, akkor Tétényi Éva hazudott!
Ha Meggyes Tamás képviselő csak 10-10 mill. Ft-ot javasolt kifizetni és ezt a jelenlévő többség megszavazta, akkor a korábban megbeszélt összeg vajon miért nem került szóba? Vagy Steindl Balázst gyorsan elküldték a beteg gyermekével Budapestre kórházba, nehogy ellentmondásba kerüljön a korábbi polgármester javaslatával?
Mikor a pénteki ülésen, amikor már forró volt a talaj, a fürdő terhére megszavazták nemcsak az eredetileg kért összeget, hanem még a következő havit is!
Meggyes kijelentése álságos és sértő volt, amikor határozattal kívánta kötelezni a polgármestert a megszavazott nagy összegek haladéktalan átutalására. Mintha nem ez lett volna a célja Tétényi Éva polgármesternek. Hiszen ezért harcolt!!! Egyáltalán nem tisztázódott, hogy Meggyes miért csak 10-10 milliót akart átutaltatni, legalább ezt megmondhatta volna! Tétényi Éva egyre határozottabban vezeti le a testületi üléseket, melyhez gratulálok! A tisztelt Fidesz frakció tagjainak, meg az egy fő, magát függetlennek mondó képviselőnek pedig javasolom, hogy ne utasítsanak el mindent "csuklóból", próbáljanak meg tenni is valamit az esztergomiak érdekében. A választóikkal pedig ne csak a fogadóóráikon, hanem kinn a "terepen" is kommunikáljanak. Az ún. frakciófegyelmet pedig kicsit lazítsák fel, nem kell mindenben a régi pm utasításait követni, ő ugyanis Esztergomban már soha nem lesz polgármester, 2014 után pedig már országgyűlési képviselő sem, nem kellene tőle félni! -
45. merengő 2011. november 28. 11:51
Kedves jovistvan azért egy dolgot nem értek: ha olyan nagy rend volt Meggyes idején, mint ahogy állítod, hogy lehet, hogy mégsem őt választotta meg a város?
-
44. Peetee 2011. november 28. 09:51
43. jovistvan
Meggyes eladósította a várost; az csak egy szimpla illúzió volt, hogy "minden rendben van"! Kurvamód nem volt rendben semmi, és az, hogy ezt nem vagy(tok) hajlandók belátni nagyon nem helyes.
Mit nem szavaztak meg?
Azt, hogy 19 és 26M ft helyett 10-10et utaljanak el a hitelezőknek. Nem ebben állapodtak meg, csak ablakon kidobott pénz lett volna. Ezt én sem szavaztam volna meg a Meggyes Tomi-féle módosító (ellehetetlenítő) indítvány után.
Ellenben a fideszes lányok minden alkalommal leszavazzák a napirendi pontok 50-70%-át és csak arról hajlandók beszélni/dönteni, ami nekik fontos, például: Fizetés emelés maguknak, laptop maguknak, új "céges" mobiltelefonok; természetesen maguknak. Üzemanyag-költségtérítés megemelése: önmaguknak.
Ezen picit elgondolkodnék a helyedben.... -
43. jovistvan 2011. november 28. 07:30
Úgy látom elképesztően hülyeségeket írnak itt egyes hozzászólók! Ezek az írók nem veszik a fáradtságot hogy elolvassák a cikkben a bekeretezett részeket sem! Pedig ezekből derül ki a valódi igazság a történések folytán.Vajon miért verik a nyálukat Tétényiék hogy éheznek az Esztergomi gyerekek? Holott pontosan ők nem szavazták meg Nyírivel, és Stámusszal egyetemben, hogy elutalják az ehhez szükséges pénzt!Itt a balhé fenntartása számukra a fontos, a cél, ez világosan kiderült a hozzáállásaikból.Ki kell zavarni a városból az ilyen hátráztató személyeket hogy ismét rend lehessen, úgy mint Meggyes polgármestersége idején volt.
-
42. MobyDick 2011. november 28. 00:05
ugyanúgy mutogattok egymásra mint a képviselők. ennek tényleg k.va sok értelme van. mindenki csak a magáét fújja de fogadok hogy senki nem tudna két elfogadható észérvet felhozni a saját vélt igaza mellett.
-
41. villám_37 2011. november 27. 19:21
Ugyan már polgárok. Nem vagyok esztergomi lakos,de nincs olyan vezetés,akiket nem lehet elzavarni!! Amennyiben nincs annyi eszük, hogy hagyják békén a város és takarodjanak,akkor rákell venni őket másképp. Egyébként egyetlen egy fideszes képviselőnek sem az az érdeke, hogy a polgárok jól érezzék magukat,hanem diktatórikusan elvegyenek mindent. Eszük annyi van mint egy újrafestett hintalónak!!!!Sajnos ezt a másfél év alatt szépen bebizonyították!!!!
-
40. bacsigy 2011. november 27. 09:26
penalty
Ugye a tv-székházat is a liberál-bolsi söpredék verte szét?
Egyszer mindenkinél elszakad a cérna, most éppen azoknál az "agyonkedvezményezett" -már persze megfelelő fizetési szintet elérők esetében- családosoknál, akiknek a gyerekeik jogai lettek sárba tiporva.
Mert magáért még minden szülő tűr, de most sikerült demonstrálni, hova vezet a narancs ködben tévelygés. -
39. Peetee 2011. november 27. 08:57
38. talántán
Nincs is már pszichiátria, azt is megszüntették! -
38. talántán 2011. november 26. 22:35
37. fehér ember
Senkit nem hagynak az utcán.. láttod?
Te is hamarabb kapsz idegbajt ezektől és kerülsz a pzichiátriára, mint hogy kilakoltassanak
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









