KEMMA

- Szüleimnek jó hallásuk volt, anyukám autodidakta módon zongorázni tanult fiatal korában, édesapám sokat énekelt nekem kiskoromban, viszont a körülmények úgy hozták, hogy sajnos ők nem kerülhettek közelebb a zenéhez. Én tíz éves koromban éreztem meg a népzene varázsát. Akkor még a klasszikus zenével küzdöttem és a zene is velem. Viszont amikor először meghallottam az igazi magyar népzenét, illetve megéreztem azt, hogy milyen csodálatos érzés egy zenekarban együtt muzsikálni, addig nem tapasztalt szerelem alakult ki a zenélés iránt, amely a mai napig tart.

A zenét kezdetben az Óbudai Népzeneiskolában Ifj. Csoóri Sándortól (Muzsikás együttes) és Lányi Györgytől (Téka zenekar) tanulta, késõbb erdélyi gyűjtő utakon, falusi zenészektől próbálta ellesni a zenélés tudományát.

- Hihetetlen érzés volt látni, hogy sokszor analfabéta muzsikusok, akik semmit sem tudnak a szolfézsról, az évszázadokon át jól működő, ösztönös tanulással, milyen tökéletesen tudnak zenélni. Némelyik erdélyi zenészt, azóta is a világ legjobb muzsikusának tartom – magyarázta.

Megemlíti azt a családi zenekart is, amit még egészen nyiladozó korában bátyjával és nővérével alapított. Az Óbudai Népzeneiskolában szerzett kapcsolatok is meghatározóak voltak a késõbbi pályán: együtt zenélt Áprily Lajos dédunokájával Jékely Gáspárral, akivel zenekart alakított Pikó és Bandája néven. Két CD-t adtak ki, Ördöngösfüzesi zene lemezüket erdélyi énekessel készítették, amely úttörő kiadvány volt az erdélyi mezőség énekes anyagának megismertetésében.

Jelenleg Észak-Komáromban az Európa Udvarban a Ritka Magyar Folkband-dal muzsikál havonta egyszer. A klub rendszeres vendégei erdélyi zenészek és táncosok.

- Természetesen a világ sok táján muzsikáltam már (tavaly például Prágában a Cseh köztársasági elnöknek egy szűkkõrű fogadáson), mégis a legnagyobb élménynek azt tartom, hogy két éve egy erdélyi bálban húztam a talpalávalót Szépkenyerűszentmártonban. Sokat gyűjtöttünk ott a 90-es évek elején, a zenészek azóta meghaltak, és mi visszavihettük oda a helyi zenét, amit annak idején tőlük tanultunk Erdélyben. Majdnem egy napon keresztül zenéltünk – meséli nem hétköznapi élményeinek egyikét.

Az Óbudai Népzeneiskola a földi paradicsommal egyenlő számára, az itt töltött évek újra és újra visszaköszönnek beszélgetésünkkor.

- Hihetetlen hangulata volt, mert nem az iskolában megszokott módon folyt a zenetanítás. Úgy tanítottak minket, ahogyan a zene mindig is átöröklődött, apáról fiúra. Sajnos azóta már Óbuda sem a régi, és a magyar népzene legnagyobb mestereit a régi tanáraimat, arra kötelezték, hogy szolfézst tanuljanak, zongoraleckéket vegyenek és kivételes tehetségüket iskolapadban koptassák. Sokuk ezért már nem is tanít. Évekig érlelődött bennem a gondolat végül elhatároztam, hogy megalapítom saját népzenetanodámat, ahol ugyanolyan kötetlen hangulatban, ahogyan nekem volt lehetőségem, kortól és zenei előképzettségtől függetlenül bárki átélheti a muzsikálás õsi varázsát. Ugyanúgy tanítom a zenét, ahogyan az mindig is működött, hallás és megfigyelés útján, annak példájára, ahogyan a gyerek az anyanyelvét elsajátítja. Számtalanszor éreztem, hogy nagyon sok felnõttben is benne van a muzsikálás iránti vágy, amely valamiért gyerekkorban elmaradt. Hihetetlen nagy tehetségek vannak köztük is- meséli.

A népzenetanításának ezen ősi, ösztönös módszerét elvitte Tatára is a Kenderke Művészeti Iskolába, amely szintén szeretettel vár minden népzenélni vágyó gyereket és felnőttet egyaránt.

- Mindenkinek más a célja zenével, de amit a legfontosabbnak tartok, hogy a muzsikálás örömet visz a zenélő és a hallgatóság életébe is. A zenének valóban gyógyító ereje van, ráadásul a magyar népzene páratlanul gazdag a világon, tehát aki műveli hozzájárul a magyarság szellemi kincsének megőrzéséhez. Az én családomban is minden a népzene körül forog. Nincs szabadnap és hétvége. Egymást váltják nálunk a zenész kollégák és tanítványok. Két és fél éves kislányom pedig már előre várja, hogy melyik csoportba állhat majd be muzsikálni, a kis csellójával.