Nemzetközi hegedű- és brácsaversenyt hirdetnek
Mik ezek?
XA verseny szeptember 6-án kezdődik, a fináléra és a díjátadó gálaestre 15-én kerül sor - közölte az MTI-vel a szervező, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. A verseny három fordulóból áll, és valamennyi forduló nyilvános. Az első díj nyertese 8 ezer eurót kaphat, a másodiké 6,
A zsűri elnöke az orosz Eduard Grach, a magyar színeket Bársony László, Perényi Eszter és Kelemen Barnabás képviseli, tag még a francia Gérad Caussé, az osztrák Siegfried Führinger, a brit Rivka Golani, az amerikai Lucie Robert és a japán Simizu Takasi(Shimizu Takashi). Legutóbb 2007-ben rendeztek Szigeti Hegedűversenyt, amelyet Banda Ádám nyert meg.
RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS JELENTKEZÉS
A versenyen bármely ország fiatal művésze részt vehet, aki 1980. január 1. után született.
A nevezési lapot kérjük 2012. május 1-ig nyomtatott betűkkel kitöltve a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. címére (1054 Alkotmány u. 31.) vagy a következő e-mail címre: liszkay.maria@hu.inter.net elküldeni.
A jelentkezési laphoz az alábbi mellékleteket kérik csatolni:
A/ szakmai önéletrajz
B/ zenei képesítés igazolása
C/ a zenei élet egy kiemelkedő személyiségének ajánlása
D/ személyi igazolvány / útlevél másolata
E/ névvel ellátott két db fekete-fehér fénykép
F/ a jelentkezési díj befizetését igazoló postai utalvány, vagy annak másolata
Jelentkezési díj 140 Eurónak megfelelő forint, melyet kérünk, utaljanak át a következő bankszámlára:
Magyar Államkincstár 10032000-00286978-00000048
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny
A versenyzők 2012. június 10-ig értesítést kapnak jelentkezésük elfogadásáról. A jelentkezés csak az igazolólevél vétele és a jelentkezési díj befizetése után tekinthető érvényesnek. A jelentkezési díjat visszalépés esetén nem térítjük vissza.
A versenyre egyidejűleg mindkét kategóriában is lehet jelentkezni, ebben az esetben is csak egy jelentkezési díjat kell befizetni.
A verseny programját, tematikáját a hetvenes évek elején még személyesen beszélte meg Szigeti József Kovács Dénessel, a Liszt Ferenc Zeneakadémia akkori hegedűművész rektorával. A műsor azóta is Szigeti József elképzeléseit, szellemiségét őrzi.
Szigeti József prominens képviselője volt a Hubay Jenő vezette világhírű magyar vonósiskolának, művészete zeneszerző-óriásokat ihletett meg, művésztársaival a szóló-és kamarairodalom remekműveit rendkívül magas színvonalon, páratlan eleganciával, technikai tökéletességgel szólaltatta meg.
A fiatal hegedűsök világszerte egyre több versenyen bizonyíthatják tehetségüket, de a brácsásoknak talán kevesebb lehetőségük adódik a bemutatkozásra. Ezért gondolták a szervezők, hogy ez a budapesti verseny esélyt adhat arra, hogy a két vonós hangszer művelői, a hegedűs és brácsás tehetségek együttesen szerepelhessenek, tudásukat, művészetüket ilyen módon is megismertethessék az érdeklődőkkel.
Szigeti József
Szigeti József (Budapest, 1892.szeptember 5. – Luzern, 1973. február 20.) Hubay Jenő tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián. 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szerepléseivel.
1906-tól Angliában élt, és pedagógusként is hírnevet szerzett. A huszadik század első felének nagy zeneszerzői, Igor Sztravinszkij, George Enescu, Maurice Ravel, Szergej Prokofjev műveinek megismertetésében jelentős szerepe volt.
1928-ban Bartók Béla Szigetinek ajánlotta I. rapszódiájának zongorával, majd zenekarral kísért változatát. 1939-ben Szigeti a New York-i Carnegie Hallban mutatta be Bartók Kontrasztok című kamaraművének első, kéttételes változatát Benny Goodman és Petri Endre közreműködésével. 1940 áprilisában a New York-i Columbia cég a végleges, háromtételes változatot vette hanglemezre Bartók Béla, Szigeti József és Benny Goodman klarinétművész tolmácsolásában. Koncertezett Bartókkal a New York-i Congress Hallban is.
A hidegháború időszakának kezdetén "nem kívánatos elemnek" nyilvánították, egy ízben internálták is. 1951-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, de végleg Svájcba költözött. A hangversenyezést az ötvenes évek végén abbahagyta. 1963 őszén a Weiner-Bartók-fesztivál díszelnökeként járt Budapesten és módszertani előadást tartott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









