Új feladat: megtanítani „halászni” az olvasót
Mik ezek?
XKönyvtárosokkal telt meg a József Attila Megyei Könyvtár. Bár az olvasóközönségnek a hét első napja szünnap, róluk is szólt a diskurzus az épületben.
Dr. Monostori Imre könyvtárigazgató azzal kezdte megnyitó beszédét, hogy már 1972 óta összejönnek a megyében is a kollégák, ez az alkalom arra is jó, hogy a könyvtár a figyelembe középpontjában legyen. Bár a könyvtári létnek inkább kedvez a csend, az igazgató most örült annak, hogy a rendezvény ideje alatt többször lehetett hallani kopácsolást. Kiderült, hogy éppen tegnap kezdték el az épület tetőfelújítását.
Dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a könyvtár a gondolatok tára, igaz, a beszélő magyar nyelvben a szó töve a gond nem feltétlenül a nehézségre utal. S ha már ebből a szóból indulunk ki, akkor a könyvtárosok gondos munkát végeznek. Fenntartóként tudják, hogy a következő év nem lesz könnyű, de ők is szeretnék, ha a könyvtár élete a jövőben is gondtalan lenne.
Kamarás István a Pannon Egyetem docense. Előadásában a könyvtár új funkciójáról beszélt.
– Más metaforát használtunk a könyvtárra, húsz-huszonöt éve, mint most. Akkor a város dolgozószobájának, klubnak, szalonnak neveztük. Ma nem véletlenül nevezem tudástárnak – mondta. Ezt a tudástárat kozmosznak, vagyis rendezett helynek nevezte. Káoszból jóval többet sorolt fel. Például az egyik nagy hazai könyváruházat, ahol szerinte az „okos olvasó” és egy könyvtáros nem igazodna el. Ugyanis nem betűrendbe sorolják a könyveket és a címszavak alatt néha teljesen más témájú kötetet lehet találni. A hallgatóságnak elmesélte: egyszer nem talált egy dvd-t, előbújt belőle a könyvtáros és kérte, hadd keresse meg a raktárban, abban a reményben, hogy ott még abc rendben vannak a termékek.
Az internetet is káoszként tartja számon, használhatatlan információk halmaza. Mondott erre is példát: a családnak az állatkertben örökbefogadott állata Géza, a tapír, ezért a böngészőbe beírta a tapír szót, a hatvanezer találat között az állat leírása mellet táska- és írószerbolt is felbukkant.
Értelmezésében a kereskedelmi tévék és rádiók a harmadik káosz csoportba tartoznak. – Rendszeresen felhívnak szakértőként valamelyik adótól ilyen kérdésekben, hogy lehet-e a pápának felesége, vagy miért piros a piros tojás. Rákérdeztem és beismerték, ha vallási téma került elő, engem tárcsáztak, holott ez a szakterület is szerteágazó, én sem értek mindenhez – mesélte erről a vallásszociológus Kamarás István.
Egy másik előadó, Sonnevend Péter a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának főiskolai tanára A könyvtár és az olvasó szövetsége című előadásában pedig az internet jótékony hatásaira hívta fel a figyelmet. Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az internet éjjel-nappal elérhető, míg például a József Attila Megyei Könyvtár öt nap alatt 48 órát, a fővárosiak közül a leglátogatottabb Szabó Ervin hat nap alatt 56 órát tart nyitva. Úgy véli, hogy a könyvtáros feladata a közeljövőben megtanítani „halászni” az olvasót, hogy megfelelő olvasásélményhez jusson.
Könyves vasárnap programokkal
A József Attila Megyei Könyvtár XXXVIII. Könyvtári Hetének vasárnapján is szervez programot. A Könyves Vasárnap lényege, hogy minden ingyenes lesz. A beiratkozás, a számítógép-használat, sőt, a késedelmi díjat is elengedik. A kisbabák beiratkozáskor baba-olvasójegyet kapnak, a Vértes Centernél tinik népszerűsítik a könyvtár szolgáltatásait. A szervezett programok sem maradnak el délelőttől kora délutánig. A nagyszülők és unokáik rejtvényben mérhetik össze könytárhasználati tudásukat. Népzenével, táncházzal, mesével várja az óvodásokat, iskolásokat a Csevergő együttes és Szegvári Ildikó. Tóth Miklósné és Lakatos Teréz a Módszertani Bölcsőde gondozói mesélnek, a Rumli bábcsoport A csillagszemű juhászt adja elő, Rösszer Julianna mentálhigiénés szakember Életigenlés 50 felett is! címmel ad elő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön szerint helyettesítheti-e az internet a könyvtárat?
- Igen 30%
- Nem 10%
- Részben 60%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









