A Malév leállása a cselgáncsozókat is megakasztotta
Mik ezek?
X- Aki kicsit is benne van ebben a sportágban, tudja, mit jelent a fogyasztás, milyen stresszt okoz, erre jött még rá, hogy fél ötkor természetesen mindhárom versenyző megjelent a reptéren, majd hat előtt jött a hír, nem mennek sehová a Malévval - mondta az Indexnek Nagy András a hazai szövetség szakmai igazgatója.
- Csütörtökön kaptunk egy emailt, ne izguljanak, minden rendben lesz, az Estében is nyugtató szavak hangoztak el, ezek után talán még most is görcsben van a gyomrom. Gyorsan lépnünk kellett, és sikerült a francia légitársaság járatára feltenni Ungvári Miklóst, Csernoviczki Évát valamint Karakas Hedviget és edzőiket. Most jöttem el a reptérről, mindannyian becsekkoltak. Akik holnap indulnak, valamelyest már egyszerűbb a helyzetük, őket is sikerül majd feltenni valamelyik járatra.
A párizsi versenyen dupla pontokért versenyeznek, az Európa-bajnok Ungvári (66 kiló) az egyaránt vb-bronzérmes Csernoviczki Éva (48 kiló) és Karakas Hedvig (57 kiló) is világranglistás pozíciója alapján olimpikon, de nem mindegy, Londonban melyik helyről várják a kiemelést és a sorsolást. Párizsban ezt a helyezést meg lehet erősíteni, ha kiesne a verseny, sokat lehet veszíteni.
- Akik a tengerentúlra repülnek, előnyt élveztek velünk szemben, de megértették, mennyire fontos, hogy versenyezzenek legjobbjaink. A sorsolásról lemaradnak, de szóltunk a nemzetközi szövetségnél: számítsanak ránk, ezért ott lehetnek a tatamin mindannyian - mondta Nagy András.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. coladio 2012. február 15. 12:39
frantik!
Mem tudom, hogy mennyire ismered a Csabát meg az Évát. Ha nagy arcuk lenne, akkor is lenne mire. Letettek már valamit az asztalra. De NINCS. Nézz meg egy edzést, ahol az Évi együtt gyakorol a diák illetve serdülő korosztályú gyerekekkel, vagy a Csaba tanítja a kicsiket (7-8 éves gyerekek). -
4. MobyDick 2012. február 5. 11:53
de kib@szott sötétek vagytok!
-
3. frantic 2012. február 5. 07:36
Csernoviczki családnak úgyis akkora arca van ,hogy az egész Olimpiai csapat felférne rá (megoldódna a szállítás..).... majd segít a fidesz....
-
2. gazda88 2012. február 4. 09:05
Az unió mögé bujt honfoglalók, újabb csapást mértek ránk. Itt röpködnek felettünk engedély nélkül. Örömmel küldenék rájuk egy rakétát egy pu-ból!
-
1. dobócsillag 2012. február 3. 13:35
Gyerekek, ebből az a tanulság, fel kell tudni rúgni ahol a MALÉV gépek járnak!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









