Akár négy olimpiai kvótát is szerezhetnek birkózóink
Mik ezek?
XA Tatai Edzőtáborban készült az idei év nagy megmérettetéseire a magyar szabadfogású birkózó válogatott. Gulyás István szövetségi kapitány napi két edzést vezényelt, délelőtt a teremben izzadtak a fiúk, délután pedig futottak és úsztak.
– Az alapozás időszaka van, Tata előtt egy szlovákiai edzőtáborban vettünk részt a Csorba-tónál – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.
– Kell is a jó erőnlét, a fizikai felkészültség hiszen sok feladat vár ránk. Európa-bajnokság lesz Belgrádban márciusban, majd jönnek az olimpiai kvalifikációs viadalok. A minimális célunk, hogy legalább kettő versenyzőnk legyen ott az ötkarikás játékokon, de kedvező esetben akár négyen is kijuthatnak.
A kontinensviadalon ugyan nem lehet kvótát szerezni, de érmeket mindenképpen szeretnénk begyűjteni. Az Eb-n képet kapunk arról, hol is állunk a felkészülésben, utána még hat hetünk van tökéletesíteni a tudásunkat.
Sorrendben április 20-21-én Szófiában, 27-28-án Kínában, majd május 3-4-én Helsinkiben kell kiharcolnunk az olimpiai indulás jogát, remélhetőleg minél több súlycsoportban sikerül.
Hatos Gábor (74 kg), Ligeti Dániel (120 kg), Wöller Gergő (66 kg) valamint Kiss Gergely (96 kg) jó teljesítményére lehet számítani. Persze, azért a többieknek is kijöhet a lépés és egy kedvező sorsolás esetén kellemes meglepetés érhet bennünket.
Eddig egyébként két kötöttfogású férfi és egy női versenyző kvalifikálta magát az olimpiára – emelte ki Gulyás István. A jövő héttől a kötöttfogású birkózók érkeznek a "vizek városába".
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









