Névtár - Czomba Péter
Társasházi virágok és a tűzvédelem
Kemény büntetésekre számíthatnak azok, aki nem tartják be a tűzvédelmi előírásokat a lakóházakban. Gond lehet a virág, kisszekrény és a biztonsági zár is.
Szirénahangok az ünnepen
Közösen ünnepelt pénteken a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Riasztás után közelebbről roboghatnak segíteni
Kedden avatták fel Bajnán az új katasztrófavédelmi őrsöt, amely a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság esztergomi kirendeltségéhez tartozik. A tizennyolc tagú hivatásos csapat tizennégy település biztonságáért dolgozik majd.
Hármas tagozódás alakul ki az új katasztrófavédelemben
Pénteken tartott ünnepélyes állománygyűlést a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A rendezvényen az április elsejétől felálló új szervezetnek megfelelően neveztek ki, léptettek elő szakembereket.
Polgárőrök és katasztrófavédők közösen dolgoznak a biztonságért
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a megyei polgárőr szövetség.
Tizenhárman lettek az új rendszerben tűzoltók
Tizenhárom a pályája küszöbén álló, tűzoltó szakember vehette át oklevelét a komáromi kiképző bázison.
Több pilléren a biztonság
Állami irányítás alá kerülnek a hivatásos tűzoltóságok, ami a tervek szerint egy átláthatóbb, tisztább, finanszírozható katasztrófavédelmi szervezet létrejöttét segíti elő. Ehhez csatlakozva ünnepi állománygyűlést tartottak a tatabányai tűzoltóságon.
Itt megtudhatja, milyen lesz januártól a katasztrófavédelem
Január 1-jén életbe lép az új katasztrófavédelmi törvény. A változásokról Czomba Péter tűzoltó ezredessel, megyei katasztrófavédelmi igazgatóval beszélgettünk.
Ötvenhat és Kolontár között vontak párhuzamot
Pénteken ünnepi állománygyűlést tartottak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a megyei tűzoltóságai az 1956-os forradalom valamint a tavalyi kolontári iszapkatasztrófa emlékére.
Megújították az együttműködést a közös célokért
Megújult formában, de továbbra is együttműködik a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség Komárom-Esztergom megyében.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








