hírek, képek, témák - Komárom - Komárom és környéke
Nokia-leépítés: berendelték az összes őrt - Frissítve!
2300 komáromi dolgozót érint a Nokia termelésének átszervezése. Ez a mobiltelefon-gyárban dolgozóknak több, mint a fele. A dolgozókat leláncolt székekre ültetve tájékoztatták a létszámleépítésről.
Orbán Viktor és a Nokia-gyár
Orbán Viktor miniszterelnökként ott volt a komáromi Nokia-gyár avatásán 2000. május 5-én. 2012. január 7-én évértékelő beszédében is kiemelte a mobilgyártó vállalatot, amely ma bejelentette, hogy megválik dolgozói jelentős részétől.
Elkapták az Ácson dolgozó betörőket
| Bő egy hónapot „garázdálkodhattak” a betörők a Komárom-Esztergom megyei Ácson, hétfőn azonban a csoport utolsó két tagját is elfogták a rendőrök.
Volt amerikai focistával szurkoltak együtt
| Mínusz 15 fok ide, mínusz 15 oda, több mint ötven fanatikus amerikai foci szurkoló elment a komáromi Jókai moziba, hogy közösen megtekintsék vasárnap éjjel az NFL nagydöntőjét, a New York Giants és a New England Patriots csapatainak az összecsapását.
Csaknem száznegyven embert küld el a Nokia beszállítója
| Dolgozói körülbelül tizedét elküldi a Valid Technologies, amely megszünteti a komáromi ipari parkban lévő telepét. A cég a Nokia egyik partnere, 1300 főt foglalkoztat, a komáromi 140 elbocsátottból 80-90 fő szlovák állampolgár.
Sikereikről és kudarcaikról is beszámoltak a település vállalkozói
| Mocsa legnagyobb adózóit fogadta Marschall Ferenc polgármester. Kiderült, hogy iparűzési adóból 30 millió forint folyt be a falu kasszájába.
A népzene körül forog az élete
| Horsa István néhány évvel ezelőtt indította el népzenetanodáját Komáromban saját családi házának egy autentikusan kialakított szegletében.
Még a szovjet katonákat is bevetették 1987 telén
Híradók, újságcikkek, hivatalok emlegették úgy a most hétvégére beígért kemény hideget és nagy havat, mint amilyen huszonöt éve nem volt. No de milyen is volt 1987. januárja Komárom-Esztergom megyében? Megnéztük a Dolgozók Lapja korabeli számait.
Útinform - friss közlekedési információk
Komárom-Esztergom megye főútjain száraz a burkolat.
Tehetséggondozó program középiskolásoknak
„Jöjj, ha jó vagy, és még jobbként távozz!” Így hangzik a Mathias Corvinus Collegium jelmondata.
Képgalériák - Komárom - Komárom és környéke
-
Rotary-bál Észak-Komáromban
2012. február 6. (hétfő)
-
Maga alá gyűrt egy autót a vonat
2012. január 20. (péntek)
-
Szilveszterkor kóboroltak el
2012. január 3. (kedd)
-
Gazdára várva, avagy kutyák a Tappancs Állatotthonban
2011. november 28. (hétfő)
-
Labdarúgás: Szomód-Almásfüzitő (7-3)
2011. november 22. (kedd)
Témák - Komárom - Komárom és környéke
-
FC Tatabánya
Az FC Tatabánya labdarúgócsapatával foglalkozó írások, hírek, tudósítások, képek
-
Tatabánya-Carbonex KC
Hírek, tudósítások, képek a Tatabánya-Carbonex KC csapatáról
-
Tatabánya - Edutus Főiskola
Hírek, tudósítások, képek a tatabányai Edutus Főiskola rendezvényeiről, programjairól, diákéletéről
-
Labdarúgás
Hírek, képek labdarúgásról
-
Kézilabda
Hírek, tudósítások, képek kézilabdáról
-
Autók, autósok
Autósokkal, autókkal, autógyárakkal foglalkozó hírek, tudósítások, képek
-
Baleset
Hírek, tudósítások, képek balesetekről
-
Komárom - Nokia Komárom Kft.
Hírek, tudósítások, interjúk a komáromi Nokia mobiltelefongyárból
Közélet
Kultúra
Sport
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...






